2019. június 20., csütörtök

Budapest Pride a kulisszák mögött

Közeledik a felvonulás és érzem, hogy fáradok. Nem csak fizikálisan, mentálisan és lelkileg is. Ez egy sűrű időszak mindig, nem vagyok meglepődve. Ilyenkor kapunk sok pozitív és negatív kommentet, a szélsőjobb is kicsit aktívabban jelen van, ez is minden évben így van. Gyakrabban böngészem a közösségi oldalakat, és kicsit több logisztikát igényelnek a napi dolgaim. Szóval sűrűsödik a program, de nem is erről szeretnék most írni. Inkább arról a láthatatlan munkáról, ami a színfalak mögött van. Nem önfényezés végett, egyszerűen csak fontosnak tartom, és aki nincs benne, annak talán érdekes lehet, mennyi ember és mennyi munka van az egész mögött, az év minden napján.

Jelenleg 7 szervező, egy szervező-jelölt, és 4 koordinátor alkotja azt a részt, akik minden héten, munkacsoportokban dolgoznak, önkéntes munkában. Különböző felelősségi körökkel, különböző feladatokkal tartják életben a szervezetet és szervezik az eseményeinket. De ők végzik a hivatalos adminisztrációs tevékenységeket, a közösségi média és a honlapjaink fenntartását, a kapcsolattartást az önkéntesekkel, külsős partnerekkel, igyekeznek válaszolni minden üzenetre, szervezik a programokat, foglalkoznak a sajtóval, kitelepülésekre mennek, pályázatot írnak, vagy a nyári fesztiválra beküldött programokat rendszerezik, segítik és fogják össze, és így tovább. Ezekhez a munkacsoportokhoz projektcsoportok kapcsolódnak. A projektcsoportok rövidebb időszakokra összeálló kisebb csapatokat jelentenek, és ők azok, akik segítségével megvalósulnak programok, kampányok, és minden, amihez a fent említett tagság igen kevés lenne. Körülbelül 15-20 ember vesz részt ezekben mostanság. A projektcsoportokban szervezők és koordinátorok is jelen vannak. A projektekhez további önkéntesek nyújtanak segítséget, velük találkozhatsz az infópultokban, jegyszedéskor, a felvonuláson menetkísérőként vagy adománygyűjtőként, kísérik a járműveket, vagy a programfüzetet viszik szét a városban. Ez csak pár példa a sok közül. Alkalmazottaink pályázatoktól függően vannak, volt, hogy 1 volt, volt, hogy 3, ez attól függ, milyen pályázatot sikerül megnyerni és abból mennyi fér. De alapból mindenki önkéntes.

Egész évben, szinte 0-24-ben dolgozunk, kommunikálunk egymással. Ősszel stratégiai elvonulást tartunk és próbáljuk csiszolni a szervezet működését, átbeszéljük, hogy mi működött jól az elmúlt évben és min kéne javítani jövőre. Ez egy nagyon intenzív és izgalmas hétvége szokott lenni, kreatív energiáinkat bevetve dolgozunk, én nagyon szeretem ezeket az alkalmakat. Persze konfliktusok is vannak, elvégre emberek vagyunk. Körülbelül 6 hetente, két havonta a szervező csapattal szupervízióra járunk, ahol ezeket átbeszéljük és különböző technikákat tanulunk, vagy belső működésre vonatkozó szabályokat alkotunk meg, amiktől jobban tudjuk ezeket kezelni, vagy amikkel megelőzhetjük bizonyos problémák kialakulását. Ezek is nagyon hasznos alkalmak, rengeteg önismereti munka és csapatmunka van benne, minden alkalommal fejlődünk. A folyamataink, és a szervezet alapértékei pedig a Szervezeti és működési szabályzatunkban és a Manifesztóban vannak összefoglalva.

A megbeszéléseinknek is meg van a menete, végülis 5-8-10 ember 1-2 órás alkalmakon úgy tud hatékonyan dolgozni, ha van hozzá valami rendszer. Minden alkalommal más moderál és más vezeti a jegyzőkönyvet a napirendi pontokkal, mindig megyünk nyitó- és zárókört, hogy ki hogy van. Ezek itt azért fontosak, mert odafigyelünk egymás hogylétére. Mivel az LMBTQ közösség egy sérülékeny csoport, fontosnak tartjuk, hogy ezt ne hagyjuk figyelmen kívül, foglalkozzunk egymással, mert mi sem vagyunk kivételek, minket is elég sok negatív impulzus ér. Igyekszünk segíteni egymásnak. Persze, minden embert ér sok kellemetlen dolog élete során, szerintem jó is lenne, ha többet törődnének egymással, nem elvárható senkitől, hogy gépként végezze a munkáját. A törődés és az odafigyelés az egy ilyen utópisztikus dolog a világban, ebben a csoportban én úgy érzem, hogy megvalósul és hálás vagyok érte.

Kívülről ezek nem látható dolgok, de az, hogy a Budapest Pride ma ott tart, ahol tart, az mindannak is köszönhető, amit most leírtam. Ez egy ízelítő igazából, érdekességképp írom le. A posztjaink, a programjaink, az adománygyűjtéseink, az önkénteseink, a járművek, a honlapjaink, a tüntetések, a pólók, a menetkísérők, a díszítések, a kérdőívek, a grafikák, a kiadványok nem maguktól valósulnak meg, minden egyes dolog mögött érző, lelkes, elszánt, kreatív személyek vannak. Gondolj csak bele, hogy koordinál a felvonulás biztosításáért felelős 7-8 fős csapat 300 menetkísérőt. Ez nekik nagyjából 10 hónapnyi munka, heti szinten, sok-sok órában. És ez csak egy szelete egy rendezvénynek.

Az egészben igazából az a legizgalmasabb nekem, vagy az egyik legalábbis, ahogy összeállnak a megvalósított projektek lépésről lépésre. Ha egy kis részfeladat kimarad, borulhat vele egy csomó minden. Óriási szervezést és rendszert igényel minden, amit csinálunk, és mindig van hova fejlődni.

Én a médiakommunikáció munkacsoportban vagyok egyébként, és a közkapcsolatok csoportban. De van még közösség, fenntartás, és forrásteremtés. Nekem általában sajtóval kapcsolatos, szövegírós, videókkal kapcsolatos, reprezentációs feladataim vannak, de ezeket nem egyedül csinálom. Alkalmazkodunk a kapacitásokhoz mérten. Ezeken kívül az idei Nyitóbuli volt a projektem, a csapatban 3 projekt taggal. De sokszor találkozom külsős együttműködőinkkel, nagykövetségekkel, és amikor tudok, a vidéki képzésekben is besegítek.

Olyan szempontból mondjuk jó ezt összeszedni magamnak, hogy sokszor érzem/érezzük, hogy elfáradunk és nem haladunk előre, és gyakran érzem, hogy nem elég amit teszek. De ha így megpróbálom összegezni, látom, hogy ez milyen sok, szerintem 8 órás munka mellett már nem tudnék többet tenni. Maximum ha nem aludnék. De azt meg nagyon szeretek. :)

Remélem, hogy érdekes volt ez a bejegyzés, ami a teljesség igénye nélkül készült, de annál nagyobb szeretettel és tisztelettel azok felé, akik tolják ez a szekeret, mert bármekkora feladatot is vállalnak, minden fogaskeréknek forognia kell és nélkülük nem menne. Köszönöm!

2019. május 30., csütörtök

Nincs én ügyem, meg te ügyed

Úgy terveztem a ma estét, hogy munka után hazajövök, és végre nekiesek elolvasni a Trónok harca első kötetét. Végre van egy szabad estém, és nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára könyvet. Hazafelé a trolin egy kicsit facebookoztam még, és láttam, hogy hétvégén tüntetés lesz az MTA "államosítása" ellen. Biztos sokan kimennek majd, és remélem is, hogy sokan lesznek. Két hete volt tüntetés Kövér László ocsmány homofób eszmefuttatása okán, és azon gondolkodtam, hogy milyen jó volt látni, mekkora a felháborodás. Sokan eljöttek, bár kevesebben, mint amekkora ez a felháborodás az online térben volt. Ne értsetek félre, szerintem sikeres és fontos tüntetés volt, és szükség is volt rá. Nem ülhetünk csendben, amikor minket aláznak. Csak elgondolkodtam, vajon mi alapján dől el, hogy egy-egy tüntetésre sok ezren kimennek, más tüntetésekre pár százan. Oké, sok mindentől függhet. Időzítés, esik-e az eső, vagy hogy éppen hány ember érzi sajátjának a témát. És ez utóbbi szöget ütött a fejembe.

Jó lenne észrevenni, hogy a sok különböző célú és témájú tüntetések között -már csak a tüntetések természetéből fakadóan is- van összefüggés. Igaz, különféle csoportok, szervezetek rendezik ezeket, és igen, lehet, hogy azt hiszed, téged személy szerint nem érint a téma, de pont ez a baj. Ha mögé nézünk egy kicsit, akkor világossá válhat, hogy igenis, mindegyik érint mindannyiunkat.

Sokszor kommentezik értetlenkedők, vagy kiábrándultak, hogy minek tüntetgetni, nincs jobb dolgotok? Vagy hogy úgysem fog semmi történni, hiába lesz egy 2 órás stand-up és hangzik el 3-4 beszéd, meg fél óra skandálás. És abban igazuk is van, hogy Kövér László is a helyén maradt, hiába mondott el egy egészen nyílt gyűlölet-beszédet a lelkes hallgatóságnak. (Oké, az nem hangzott el, hogy mostantól üss meg mindenkit, akit buzinak nézel, viszont elmondta, hogy ha hetero vagy, felsőbbrendű vagy, és akinek ez az érzés tetszik, az felhatalmazva érezheti magát akár. Ezért veszélyes az ilyen.) Szóval ha megnézzük a tüntetések irányát, hogy mi a mozgatórugójuk, akkor egyértelműen a hatalom, az elnyomás ellen irányulnak, az igazságért és a problémák láthatóvá tételéért történnek. (Kivéve pl. a cöf békemenete, mert az öncélú erődemonstráció, fizetett statisztákkal.) Ha nincsenek tüntetések, akkor úgy tűnhet, minden rendben, nincs itt semmi látnivaló. Mellékes költői kérdésem: vajon miért is építenek egy böhöm nagy emlékművet pont a Parlamenttel szemközt az Alkotmány utcába? Hol is szoktak beérkezni a Parlamenthez a legnagyobb tüntetések? Hmm...

Visszatérve, a lényeg szerintem, hogy a különféle társadalmi problémáknak, és felháborító, önkényes törvényi változtatásokra adott társadalmi reakcióknak, tüntetéseknek közös a gyökere. Ugyanaz a hatalom, aki törvényben ugyan tiltja a szegregált oktatást, mégis tudjuk, hogy van ilyen. Ugyanaz a hatalom, aki átláthatóságról prédikál, de a bírói székekbe a pajtikáit ülteti be. Ugyanaz a hatalom, aki a család szentségéről beszél, majd kilakoltat családokat. Az embertelenül felhasznált hatalom áll mindannyiunk szívatása mögött. Ezt nem én találtam ki, tudom, csak szeretném, ha végre felfogná mindenki, hogy nincs olyan, hogy én ügyem, meg te ügyed.

Ebben az országban élünk, te is, aki bolti eladóként kiszolgálsz és ugyan nem politizálsz, de az internetadó terve felháborított és tüntettél, én, akit az imént a boltodban melletted lebuzizott egy srác, te, aki pedagógus vagy és ezt a srácot tanítod az iskolában. Ismered, itt él az anyám, akinek elvették a rokkant nyugdíját, és az ismerősöm, aki tegnap fenyegető üzenetet kapott egy nácitól, és te, aki biztonságban érzed magad most még, mert szerencsédre nem vagy se cigány, se buzi, se zsidó, se nő, se rokkant, nincs beteg gyereked, vagy ápolásra szoruló más hozzátartozód, van munkád, lakásod és így elfordíthatod az arcod, hogy ne lásd. Most még. És ha elfordítod a fejed, akkor része vagy az elnyomásnak. Sajnálom, de ez így van. Nem, nem akarok lelkifurdalást kelteni, nem ez a cél. Csak az van, hogy ez látszat biztonság és bármelyik nap, bárki sorra kerülhet. Még te is. És tulajdonképpen sorra is kerül. Például amikor vágnak egy kicsit a cafeterián, adót emelnek, szar tömegközlekedést kapsz, pedig mindig megveszed a bérletet, ami jó drága, elveszik a magánnyugdíj megtakarításodat, vagy arról beszélgetnek, hogy adóznod kéne, ha nem akarsz gyereket. Csak mindig apránként egy picit szorítanak rajtad. Te bírod persze, mert nem vágnak élből beléd, csak egy kicsit szorongatnak. De előbb-utóbb körülötted is elfogy a levegő, csak addigra meg ki marad itt, hogy segítsen neked. A gyengéket könnyebb tönkretenni, az erősebbekkel majd a végén foglalkoznak.

Mindenki érintett, minden ügyben. Csak nem tud róla, mert nem arra vagyunk nevelve, hogy észrevegyük az összefüggéseket és különösen nem arra, hogy érzékenyek legyünk az embertársaink helyzetére. Magunkra sem vagyunk érzékenyek eléggé. A magunk igényeit sem tanuljuk meg észrevenni, megérteni és tiszteletben tartani, nemhogy a mellettem ülőét. Ez az, amit hatalomból nagyon könnyen ki lehet használni és egymás ellen fordítani minket. És ez az, amit nem szabad hagyni. Nem szabad hagyni, hogy elhitessék velünk, hogy nincs közünk egymáshoz, sőt, hogy egymás ellenségei vagyunk. Nem szabad hagyni, hogy beférkőzzön a félelem, hogy ha valakinek egy kicsit több jut (nem feltétlen pénz, lehet az másfajta segítség, vagy pusztán figyelem), akkor nekem kevesebb lesz. Mert most erre játszanak. És sajnos eddig bejött a dolog. De épp ezért fontos minden egyes tüntetés, és minden egyes cselekedet, amivel segíthetünk valakinek, vagy ami az igazságosság felé visz. Fontos, hogy lássák, hogy van még, aki ellenáll és van még, aki közösségeben gondolkodik.

És a másik, talán még fontosabb üzenete minden megmozdulásnak: a tüntetéseket nem csak a hatalomban lévők látják, hanem azok is, akiknek nincs lehetősége szólni. Aki félti önmagát, a családját, aki fizikailag nem tud részt venni, vagy nincs abban a pozícióban, hogy cselekedhessen bármi miatt, vagy aki tényleges veszélyben van. Értük is felelősek vagyunk, mi, akik megtehetjük, hogy felemeljük a hangunkat, mi, akik jobb helyzetben vagyunk. Ha utcára tehetnek egy 9 gyerekes családot, engem is utcára tehetnek. Ha szar az egészségügy és emiatt a gyereket küldözgethetik kórházról kórházra a szemében egy fadarabbal, akkor velem is megtörténhet. Ha fiatalokkal üvöltözhetnek egy roma-LMBTQ filmvetítésen, akkor a következő program lehet a te jógaórád is, ha kitalálják épp, hogy a migránsok hozták be azt is és emiatt veszélyes, vagy bármi ilyesmi. Nincs én ügyem, meg te ügyed. Ahol egy embert lehet rugdosni, ott mindenkit lehet rugdosni. Ideje lenne megérteni az összefüggéseket.



2018. november 1., csütörtök

Hát helló,
rég találkoztunk. Kicsit mintha le lennél fagyva. Ja, hogy le is vagy, mert az ősz betört a szekrényedbe és kipakolta a nyári ruháidat. Tudom, engem is meglepett...
/Technikai okok miatt ez a bejegyzés később kerül fel, mint ahogy megírtam, mostanra már azon csodálkozom, hogy mikor lesz már igazán ősz...21 fok van november elsején.../

Májusban írtam utoljára, és azóta -is- egymást kergetik a napok. Megvesztek. Amikor meg végre leálltak a rohanással, akkor én is becsuktam egy kicsit pihentetni a szemem. Most is filmkockákként peregnek előttem az események. 
A felvonulás idén is rendben lement, bár számomra sokkal kimerítőbb volt, mint eddig bármelyik, amióta szervező vagyok. Valószínűleg azért, mert idén beszálltam menetkísérőnek, ami már alapból egy elég pörgős feladat, de közben az elején egy kicsit sajtózni is kellett. Jó volt, lement, szerettem, elfáradtam.
Utána jött egy hét Szilvásvárad gyerekestül, kirándulásokkal, erdővel, amit nagyon szeretek. Nagyon pihentető volt és bármikor visszamennék. D. meg már olyan nagy és olyan jókat lehet vele kalandozni, meg beszélgetni...
Aztán egy kis munka után megint utazás következett. 3 éjszaka Genovában. Hozzá tartozik, hogy eddig nem voltunk nyaralni külföldön együtt és Cinti még nem látta a tengert. Így ez a 4 nap, amiből azért 2 utazással telt, maga volt a paradicsom. Genova nem épp a parton való henyélésre van kitalálva, de lehet hogy pont ez volt benne a klassz. Kis városnézés, kis fürcsi. (Jeges kávét ne kérjetek, nem tudják mi az. Egy gombóc fagyit kaptunk, egy eszpresszóval lelocsolva. XD)

Miután hazatértünk, készültünk az esküvőnkre. Pont olyan volt minden, ahogy elterveztük. Vagy még jobb inkább. Nagyon sokan segítettek és egy csodás bográcsozós, romantikus kerti-party kerkedett belőle. Nagyon sokan segítettek, pakolni, főzni, díszíteni, amit kellett. A gyerekek is imádták, ment a csocsó az Aurórában egész délután. Sosem feledem ezt a napot. <3

Azóta futnak a hétköznapok, én meg futok velük...folyt.köv...



U.i.: fotók az Instagrammon...kamapride...

2018. május 18., péntek

Magadhoz mérd magad

De nagyon régen jártam erre...

Azt sem tudom mit írjak, pedig annyiszor van, hogy megyek valahová, eszembe jut, hogy na ez az, ezt meg kell írnom, aztán... Tessék, most itt ülök a szürke melegítőmben a kanapén és nem jut eszembe semmi. Csak ilyenek, hogy két hónapig nem ettem húst, de most megint eszem néha. Egy darabig jól esett nem enni, aztán úgy éreztem, hogy hiányzik. De most komolyan, ezt nem fogom fejtegetni.

Közeledik a Budapest Pride Fesztivál, ami ugye nem csak egy felvonulás, hanem kulturális fesztivál is. Eddig 10 napos volt, most több, mint egy hónap lesz. Majdnem 100 program! Ami nagyon durva. Olyan sokan küldtek be programot, hogy komolyan majdnem megkönnyeztem. Zseniális. Lesz egy csomó minden. Színház, zene, tánc, mozi, workshopok, sport, beszélgetések, előadások, stb. Imádom.

Mostanában sokat vekengek, mert nem tudok annyi melót beletenni, amennyit szeretnék, meg amennyit régen bírtam. De hát most más lett az időbeosztásom, és ez ilyen. Az aktivizmus meg amúgy is olyan, hogy nem tudsz eleget tenni, nincs olyan, hogy elég. Mert betemeted a gödröt, hogy ne törjék ki az emberek a lábukat, másnapra kétszer akkorát ásnak a helyére, az tuti. Szóval csak lapátolsz és lapátolsz. Néha megveregetik a hátad, hogy "nagyon köszi, hogy betemeted a gödröt, tök jó", másnap meg 100-an állnak eléd, hogy oké, te itt lapátolsz, de nem gondolod, van még 100 másik gödör az utcában és azokkal kéne foglalkoznod inkább? Nem mintha ő nem foghatna meg egy lapátot, de tényleg. Van 100 másik gödör, látom ám, és ilyenkor sokszor azt is érzem, hogy basszus, igaza van, nekem ennyi év után már nem csak ezt a gödröt kéne földelnem, hanem egyszerre mindet. Hiszen mind ugyanebben az utcában van, akkor nekem kellene ezekkel is foglalkoznom. Aztán arra gondolok, hogy basszus, nem megy és nem is akarom mindet én magam megcsinálni. Annyit lapátolok, amennyit tudok. És ha valakinek van kedve, fogjon egy ásót, aztán nyomjuk együtt. Talán még többre is mennénk.

Ez egy ilyen alap mentalitás, vagy nem tudom. Azt nagyon tudjuk, hogy a másik mit nem csinál jól. Úgyhogy ezeket el kell engedni, mert máskülönben belehülyül az ember. Én mostanában csupa olyan helyzetbe kerülök, ahol a végén mindig arra jutok, hogy csak magamhoz mérjem önmagam. Nem versenyzek senkivel, felőlem szaladgálhat bárki mellettem, hogy ő a nagyobb király, hajrá, marhára nem izgat. Én ezt a "faszméregetést" annyira unom. Magamnak tűzök ki célokat, és azok felé megyek. Eleget szolgáltam másokat, folyton meg akartam felelni mindenkinek, jajj, csak nehogy valaki rosszat gondoljon rólam. Ennek egy jó részét letettem már. És eddig úgy néz ki, működik.

Amikor 32 évesen, miután évekig hallgattad, hogy milyen trehány vagy és szar a memóriád, azt a visszajelzést kapod, hogy "tök pontos vagy és mindent megjegyzel", akkor úgy elgondolkodsz. Meg a "nem tudsz egy dolgot logikusan elmondani, ez nagyon ciki mások előtt"-höz képest a "tök jó a logikád, és gyorsan átlátod a rendszereket, és használod a megszerzett tudást" az egy igen nagy visszaigazolás, hogy nem vagyok hülye, csak olyan sokat hallgattam, hogy már én magam is elhittem egy idő után.

Szóval azt tanácsolom, mindenkinek, aki rég óta hallgatja, hogy nem elég jó, nem elég okos, sőt, hülye, nem elég nőies, túl fiús, vagy túl nőies és nem elég férfias, nem tesz eleget, rossz hatással vannak rá a barátai, mert azok is hülyék, nem elég pontos, nem figyel eléggé, mindig elúszik valamivel és semmit nem tud befejezni, nem elég határozott, de mégis túl akaratos, satöbbisatöbbi, hogy stop, roló felhúz, fény bemegy, világos lesz és onnantól nem tudnak megborítani. Neked kell tudnod, hogy ki vagy. Persze, meg kell tanulni megkülönböztetni az építő kritikát, ami őszinte külső szemlélőtől jövő visszajelzés, olyan emberé, aki egyenlő félként kezelve téged, valóban segítséget kínál, attól a tükrös mézeskalácsnak eladott méregtől, aminek az a lényege, hogy annyira kis ostoba fajankónak érezd magad, hogy mozdulni se merj. Utóbbit méltán hívhatjuk lelki terrornak, elnyomásnak, bántalmazásnak is. Ne hagyd magad! Fontos vagy, jó vagy, hidd el! Szükség van rád, adj, amennyit adott keretek közt tudsz és töltődj fel, fogadd el a jót, fogadj el segítséget, amikor szükséged van rá.

Most ezek jutottak eszembe, ahhoz képest, hogy nem tudtam, mit akarok írni. :)
Minden jót, legyen szép napod!