Éreztem? Igen. "Valami furcsa és megmagyarázhatatlant." :)
Olyan volt az első 20 évem, mintha egy nagy, szürke felhőben mászkáltam volna. Körülvett és jött velem, bárhová mentem, bármit csináltam. Nem tudtam rendesen lélegezni tőle és nem láttam jól az arcokat körülöttem. És a sajátomat sem, ha tükörbe néztem.
Volt egy pillanat? Volt.
21 voltam, azt hiszem. Reménytelenül szerelmes. Szerettem reménytelenül szerelmesnek lenni, nagyon jó katalizátora volt a kamaszkori depressziónak. Nagyon tudtam szenvedni. Az ízületeim is csikorogtak tőle minden mozdulatnál, annyira vágyakoztam és annyira szenvedtem. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy nem kínzom magam tovább, elég volt. Ültem a négyes hatoson és arra gondoltam, hogy érezni akarom, milyen, amikor viszont szeret egy nő. (Ezt most fura így leírni, mert már kicsit nyitottabban gondolkodom erről, és nem mennék bele most, de akkor ezt ennyire egyszerűen fogalmaztam meg magamnak.)
Szóval, mire hazaértem, észre vettem, hogy valami nagyon más, mint volt. Aha, eltűnt a felhő. Viszont észrevettem, hogy a gyomrom összezsugorodott. És úgy éreztem, mintha pucér lennék, és mindenki azt nézné, hogy "Úristen, ez megőrült, mit mászkál itt ruha nélkül?" Meg voltam győződve róla, hogy látják rajtam. Nem tudtam, mit csináljak, beszélni még nem mertem róla, nekiálltam interneten keresgélni. Ez segített, kevésbé éreztem magam magányosnak. Ezután rájöttem, hogy van egy meleg haverom, talán vele kellene beszélnem. Így is történt. Kezdtem jobban érezni magam. Eljártunk vele bulizgatni. De ez feltűnt anyunak is. Jöttek a kérdések, meg a dühös reakciók, hogy már megint VELE bulizom, már megint OTT. (Értsd: a meleg haverommal, a meleg bárban.) Na ja, leszbikus haverom nem volt még, szóval nem mertem leszbikus buliba menni egyedül. És a meleg bulikban is akadtak nők, szóval kezdetnek rendben volt. További internetes kutakodás és csevegés után viszont sikerült eljutnom Ösztrosokk buliba, virtuálisan lett ismerőseimmel. És innen sínen voltam.
Egyik este otthon voltunk anyuval, és rászántam magam, hogy elmondom neki a tényállást. Leültünk a nappaliban, és elmondtam, hogy most lányokkal ismerkedem, és hogy nagyon jól érzem magam, megtaláltam a helyem. Jól fogadta, nem lepődött meg, aztán megölelgettük egymást. De ez az első reakció volt. Neki is fel kellett dolgozni. Felmerültek a szokásos "mit rontottam el", "mit mondunk a családnak" szülői reakciók. Aztán helyre jöttek a dolgok megint. Idő kellett hozzá, de megérte. Most facebook-os LMBTQ szülők csoportot szervez és talán hamarosan a cyber térből kilépve, valódi közösséget szerveznek majd a támogató szülőkkel. Mert van ám azért szerencsére elég sok! :)
A környezetemtől és anyukám környezetétől sokszor kaptuk/kapjuk azt a visszajelzést, hogy "eddig fenntartásaim voltak a melegekkel, leszbikusokkal kapcsolatban, de most megértettem, hogy igazából az ismeretlentől tartottam". És amikor gyerekem lett, az LMBTQ emberek gyermekvállalásával kapcsolatban ugyanilyen reakciók érkeztek. "Eddig azt gondoltam, ne legyen gyerekük a nem hetero embereknek, de a Kama példájából rájöttem, hogy nem számít, ki a párod, a gyereknek az a lényeg, hogy szeressék." És így tovább...
Szóval azt gondolom, hogy az előbújással nagyon-nagyon sokat lehet változtatni az emberek gondolkodásán és így szép lassan talán a társadalom is elfogadóbb lesz. Hogy mikor-kinek-hogyan mondd el, arra nincs recept sajnos. De azzal, aki elfordul emiatt tőlem, nem foglalkozom. Nem is haragszom rá, de nem is idegesítem magam. Ilyen azért elég kevés volt, azt hiszem.
Októberben készítettünk pár videót az Előbújás Napjára, nézzétek meg! Kattints ide.
Most mennem kell, de még visszatérek!
Szép őszi napot Mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése